2013-05-13

Engem is elkap a gépszíj

  Néhányszor hangoztattam már, hogy én nem vagyok olyan lány, aki képtelen ellenállni a könyváruházak akcióinak, a legfrissebb megjelenéseknek meg csak úgy egyszerűen annak, hogy a magánkönyvtáramban tudjak minél több példányt. Eddig mindez teljesen hidegen hagyott, a könyvtárban elég gyorsan frissül a készlet, bár természetesen hiányolok néhány kiadót és sikerkönyvet, de nem elégedetlenkedem, mert tényleg szinte minden várólistás könyvemet megtalálom valamelyik győri könyvtárban. Emellett azért elég rosszul állok a saját könyvek olvasottságával is, szóval nincs mitől félni, egy darabig még el vagyok látva olvasnivalóval. (Folyamatosan attól rettegek egyébként, hogy egyszercsak elfogynak a várólistás könyveim, teszem ezt úgy, hogy jelenleg 565 darab vár arra, hogy sorra kerüljön.) Recikről nem kívánok nyilatkozni.
  Régebben az sem hatott meg különösebben, hogy a friss megjelenések csak később kerültek a kezembe, az utóbbi időben viszont megszaporodott azoknak az új kiadásoknak a száma, amelyek erőteljesen érdekelni kezdtek, mindenki a Könyvfesztiválról meg a közelgő Könyvhétről posztol, kívánság- és bevásárlólisták jönnek szembe molyon, blogon, mindenhol. Beszerzési vágyam napról napra nő, ehhez gondolom részben hozzájárul a költözésem is; újdonsült otthonomban jó lenne növelni a könyvek számát, persze nem olyan értelemben, hogy legyen mit kitenni a polcra. Tényleg szeretnék egy saját, személyre szabott otthoni könyvtárat.

  Miközben mindenki fogadkozik és erőt gyűjt a könyvstopra, én pont az ellenkezőjét fogadom meg: minden hónapban veszek legalább egy könyvet. (Bár gondolom néhány könyvstopra áhítozó egyén bőven kiegyezne azzal, ha évi 12 darabra redukálná a beszerzett példányok számát.) Felső határt azért nem szabok, mert egyelőre nem félek attól, hogy nagyon elszaladna velem a ló.

És akkor lássuk vágyaim aktuális tárgyait:

Matthew Quick: Napos oldal
Könyvmolyképző, 2013

A hájp ellenére úgy érzem, szeretni fogom, úgyhogy őt például néhány órával korábban meg is rendeltem. Továbbra is rosszul vagyok a filmes könyvborítóktól, de ez még egész tűrhető a cuki sávval a közepén. Meg nyilván úgysem tudnék már elvonatkoztatni Bradley Coopertől és Jennfier Lawrence-től (na az utóbbi néven gondolkoznom kellett egy percet...)


Emylia Hall: Nyarak könyve
Park, 2013

A balatoni motívum miatt érdekel ez a könyv, naná, és jelenleg elég nagyok az elvárásaim vele szemben. Egy emészthetőbb Tüskevárra számítok, persze ne értsétek ezt szó szerint, a lényeg, hogy nagyon kíváncsi vagyok a Nyarak könyvére, és még az elkövetkezendő 2-3 hónapban szeretném elolvasni, amíg tart még a jó idő.
Ki tudja, hogy idén eljutok-e a kovászosuborka-lé - színű tóhoz, legalább lélekben legyek ott.

John Green: Csillagainkban a hiba
GABO, 2013

Újabb vágyam teljesült azzal, hogy kiadásra került még egy John Green-regény. Az Alaska nyomában nagy szerelem volt, a Katherine a köbön viszont csalódás. Eléggé félek a nyomasztó témától, de gyanítom, hogy a kíváncsiságom fog győzni, és talán hamarosan ez a könyv is a polcomra kerül. A borító is csodálatos, tetszik, hogy - főleg színeiben - hasonlít az eredetihez, mégsem ugyanaz.

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma
Ad Astra, 2013

Nem cséplem a szót arról, hogy mennyire érdekelnek az Ad Astra Kiadó könyvei, csak a bőség zavarával küzdök, túl gyorsan adják ki őket, én meg csak kapkodom a fejem, és nem tudom, melyiket szerezzem be. A régebbiek közül a Marija Morevna meg a Dervisház is nagyon izgat, de most a Jessie Lamb is teljesen felcsigázott, sőt, az Ingókövek és eléggé érdekel. Na majd szép lassan...

Strandberg & Elfgren: A Tűz
Geopen, 2013

Ugyan még A Körből is hátravan néhány fejezet (túl sok könyvtári könyv halmozódott fel mostanában), már előre tudom, hogy akarni fogom a folytatást. A skandinávok nagyon tudnak valamit, vagy csak egyszerűen az hisszük, hogy tudnak, mindenesetre szerintem ami a romantikus korban az orientalizmus volt, az most a skandinavizmus (nem tudom, létezik-e ilyen szó). Kell majd ez is, na.

Továbbá, nem túl hosszú kívánságlistám tartalmaz jópár Jamie Olivert, és egyéb nagyszerű, magyar és angol nyelvű szakácskönyvet. Képzeljétek, egyet most én is készítek (persze csak saját felhasználásra...), amint mutogatható állapotban lesz, születni fog róla is egy poszt, csak lusta vagyok kicsinosítani. Gretchen Rubin Boldogságtervét is jó lenne újraolvasni, de csak úgy, hogy ha már az enyém. (Meg a Happier at Home-ot is kiadhatná valaki magyarul - továbbra sem szeretek angolul olvasni.) Az aktuális sort pedig a How to be an Explorer of the World zárja, nem kizárt, hogy egyszer csak fogom magam, és megrendelem a bookdepositoryról.

A fentiek fényében igazán remélem, hogy sok mindent nem kell már venni a lakásba, szívesebben járnék most már inkább (akár online) könyvesboltba, mint a sarki Mömaxba.

4 megjegyzés:

  1. Sikerült pont a két kedvencemet megnevezned az Ad Astrától:) Amúgy a bloggereknek-molyoknak magasabb kedvezmény jár a Könyvhéten;) Nem tudom, jössz-e.
    Én ebben az évben viszonylag jól tartottam magam, de nálam is egyre több olyan új könyv van, ami iránt esz a fene.

    VálaszTörlés
  2. Nem baj, most már megteheted hogy rájuk veted magad, eddig olyan ügyes voltál, igazán megérdemled :)
    Ez a Könyvhetes dolog a vidéki helyszínekre is vonatkozik szerinted? Bár nálunk minden évben tök nagy csalódás az egész.

    VálaszTörlés
  3. Aha, most távoztam a könyvtárból bukott nőként:))
    Nem, csak a kiadó bp-i standjára:( Debrecenben is tök sivár általában.

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, miket szereztél?:)

    VálaszTörlés