2012-09-26

Gesztenye és sütőtök




Augusztus elejére általában jóllakom a nyárral, most viszont még szeptemberben is 30 fokok voltak (és még lesznek is?), kezdett elegem lenni belőle. Eddigre amúgy is megunom a sortokat, szoknyákat, ujjatlan felsőket és nyári ruhákat, és alig várom, hogy őszi/tavaszi kabátot vegyek fel, meg rég nem hordott pulcsikat.

Amadea és Nokedli őszi posztja igazán inspiráló volt, úgyhogy remélem, hogy nem haragszotok lányok, ha csatlakozom hozzátok. 
Egy ideje a szeptember a kedvenc hónapom, váltják egymást a meleg és hideg napok, néha esik is, de nem mászkálunk nyakig a pocsolyákban, van értelme teát inni, és a fények is egészen különösek. Egyedül azt utálom, hogy egyre korábban sötétedik, és hogy ez december végéig csak rosszabbodni fog. Viszont csodás emlékeim vannak az őszről, nagyon intenzív a hangulata, de nem nehezedik úgy rám, mint a tavasz (idén már elértem valahogyan, hogy azt se utáljam). Mindig várom, hogy majd sütőtököt ehessek, aztán rájövök, hogy nem is szeretem különösebben. Hasonlóan állok egyébként a sült gesztenyéhez is, bár a gesztenyés-sós kajákat meg imádom, kéne is csinálni valamikor.

Igazán jó volt a kánikulában őszies hangulatú képeket nézni Pinteresten meg Tumblr-ön, de most úgy gondoltam, saját fotókkal állok be a sorba, amelyek tényleg szép emlékekhez kötnek.


Ennek a képnek pont nincs története, ők csak gesztenyék és gyönyörűek

Erasmusolásom idején, Luccában készült a fotó, ilyen a csodás toszkán november
Luxemburg

Cinque Terre, Olaszország, október, szintén Erasmus

Az ősz a Jú Kéjben is baromi szép, nyugdíjas éveimet itt tölteném, ha lehet

Boldog őszt mindenkinek!

2012-09-25

Ez még mindig nem egy könyves értékelős poszt

Most mi lesz velem ezután? Elolvastam az összes magyarul fellelhető Murakamit, úgyhogy drukkolok a fordítóknak és a kiadóknak, illetve még az írónak is, hogy kellőképpen termékeny legyen a jövőben.
Csütörtök óta egyébként egy betűt nem olvastam, egész hétvégén a kórház baleseti osztályát látogattam, és a várakozási időkben már csak azért se álltam neki olvasással elterelni a figyelmemet, hogy ha eszembe jutna később az adott könyv, nehogy már a kórházra asszociáljak. Azóta szerencsére már otthon folyik a lábadozás, de akkor sem olvasok, mert életem párja törött kulcscsonttal nem tud túl sokáig ülni, ezáltal játszani se, és ugye nálunk ez egyfajta “közös program”, hogy amíg ő rpg-zik, addig én könyvekkel táplálkozom. Pedig elkezdtem néhány klasszikust mostanában. Például a Monte Cristo grófját, ami így az “elején” (200. oldal) nagyon tetszik, és lelkes vagyok;  némi munkahelyi inspiráció hatására nekiálltam a Galaxis Útikalauz stopposoknak-nak is, egyelőre az első részének (még nem győzött meg, és nagyon remélem, hogy ez nem az a fajta könyv lesz, amit mindenki imád, csak én vagyok olyan béna, hogy nem érzem át). Egyébként - ami a könyveket illeti - nyerő szériám van, egy-két hete megnyertem A boszorkányoskönyvet a Gabo kiadótól, emellett tegnap kaptam az infót, hogy egy szabadon választott Murakami is az enyém lehet a Geopentől. A Világvége és a keményre főtt csodaországot választottam, ez volt az első olvasásom a nagy kedvencemtől, és ez hozta meg a kedvem a többi regényéhez.
Jaj meg a rukkolán folyamatosan jönnek szembe gyerekkorom könyvei, amelyek valahol a padláson csücsülnek egy-két-három dobozban. Ne kérdezzétek, miért száműztem oda őket, ott volt hely valószínűleg. A probléma csak annyi, hogy nagyon sok tárggyal így voltunk az utóbbi tíz-húsz évben, így a padlás egyfajta Bermuda-háromszöggé változott, ami minden cuccot elnyel. Párszor már nekiestem a dobozoknak, de esélytelen, komolyan. Pedig annyira de annyira szeretném viszontlátni ezeket a pöttyösöket meg egyéb csodákat, de nem tudom, hogyan halászhatnám elő őket, csak a régi tankönyveimet találom, az meg hol érdekel.