majdnem egy nap kellett, hogy összeszedjem magam a Kevin után. ez a könyv annyira súlyos, hogy teljesen rátelepedett a gondolataimra, és nagyon nehéz bármi épkézláb mondatot összehozni így hirtelen.
vannak történetek, amelyek újra és újra elkezdenek kísérteni engem, a Beszélnünk kell Kevinről is pont ilyen lesz, úgy érzem. ez az a fajta könyv, amit sosem felejtesz el.
Eva, az anya szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. vagyis azt hisszük csak, hogy megismerjük, mert a végén egy olyan pofont ad nekünk, hogy a fal adja a másikat. (aztán lehet, hogy csak én vagyok olyan kis naiv, hogy nem jöttem rá...) a nő Kevin apjának, Franklinnek címzett levelekben írja le a gyerekük megszületése előtti időszakot, majd a terhességet, végül pedig szépen az életüket Kevinnel.
Eva egy világjáró, független, erős nő, aki sokat gondolkozik a gyerekvállaláson, még listája is van az ellenérvekről, de aztán mégis belevágnak a férjével. Evának kicsit idegen ez az új szerep, próbál megbarátkozni vele, de nem kimondottan anyatípus. a fia születésekor sem azt éli át, amit úgymond kéne, és úgy tűnik, Kevin is jobban érdeklődik az apja iránt, az anyját inkább felbosszantani szereti, ha a szeretni szót egyáltalán lehet egy mondatban használni Kevinnel. icipici csecsemő korától kezdve hajlamos az agresszióra illetve már akkor kiderül, hogy rendkívül értelmes gyerek, csak ezt pont rossz dolgokra használja fel.
a leveleket Eva már azután a csütörtök után írja, amikor Kevin több iskolatársát megölte, és most egy büntetés-végrehajtási intézményben tölti a napjait. sokszor felmerült bennem a kérdés olvasás közben, hogy vajon Eva el is küldi-e Franklinnek ezeket a leveleket, vagy csak a saját "szórakoztatására" írja őket. hát a végén az is kiderül majd.
nem tudom, ki hogy áll Evához, aki már olvasta a könyvet. szerintem ilyen erős nő a világon nem létezik, aki ennyi mindent kibír, elviseli, hogy a gyereke gyűlöli, és ráadásul még a szeretett férjétől valamint a régi életétől is elválasztja.
a gyerekvállalással kapcsolatos averziói túlságosan is ismerősek voltak, (miután befejeztem a könyvet, kijelentettem, hogy na most aztán márvégképp nem lesz gyerekem...) úgyhogy nem éreztem semmi megvetést iránta azért, mert nem sikerült átélnie azt az anyai örömöt, amit minden szülő olyan lelkesen emleget. inkább együtt éreztem vele, hiszen túl sok a közös bennünk, leszámítva azt, hogy Eva tényleg mindent kibírt, amit csak lehet. én szerettem benne azt a nagyvilági amerika-ellenes nőt, amit Kevin annyiszor felhánytorgatott neki, és teljes szívemből utáltam ezt az ördögfajzatot. akkor is így éreznék, ha nem nyírt volna ki annyi embert, mert Evát totálisan tönkretette.
kíváncsi vagyok a filmre is, csak nem tudom, képes lennék-e még egyszer átélni ezeket az eseményeket (főleg vizuálisan). nem pont egy Tilda Swintont képzeltem Evának, de a trailer alapján ígéretesnek tűnik a fim is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése